
Egyesületünk alapító tagjai örömmel vállalták fel a fiatalokkal való foglalkozást, a horgász utánpótlás nevelését. Nincs nagyobb öröm annál, mint amikor egy szép napot vízparton töltve boldog gyermekarcokat látunk.
Programjaink sikere közös siker, melyhez elengedhetetlenek az önzetlen segítőink, akik vállalják, hogy a rendezvényünk helyszínén segítik háttérmunkájukkal a vendéglátást, a helyszín előkészítését vagy horgászat alatt egy-egy fiatal sikerélményhez jutását.
A poronty.se a törvényi feltételeknek megfelelve tudja fogadni a közérdekű önkéntes tevékenységet és az iskolai közösségi szolgálatot vállaló személyeket, fiatalokat, akik a következő tevékenységekben tudnak részünkre segíteni:
-
vízpart rendbetétele, rendezése
-
héttérfeladatok ellátása
-
horgászat előkészítése
-
horgászat során a gyermekek segítése
-
környezetvédelmi feladatok ellátása
-
közös játék, sport hátrányos helyzetű fiatalokkal
Amennyiben szívesen segítene céljaink megvalósításában kérjük vegye fel velünk a hello@poronty.se e-mail címen keresztül! Tevékenységünkkel szeretnénk elérni, hogy a vízparton “természetes” legyen a fogyatékkal élő gyermekek és személyek jelenléte, elfogadottságuk pozitív megítélése. Segítsen nekünk, hogy munkánk hatékony lehessen!
